Tartalom

2008. november 4., kedd

9. Hírlevél

KEDVES ZENEKAR!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM ÁLDOZATOS MUNKÁTOKAT, AMELYET AZ ELMÚLT HÉTVÉGE NÉGY NAPJÁBAN TANÚSÍTOTTATOK!
Kitartásotok, szorgalmatok egyedülálló képességeket kívánt meg Tőletek, amire kevés korotok-béli ember képes.
Azt külön köszönöm, hogy hiányzás alig volt, így rendesen tudtunk dolgozni.
A zene, amelyet előadtatok, a munkátok együtt alakult a színpadi események megtanulásával, s közben a Ti is értetek a darabok megformálásában.

Nagyon kell figyelnetek!
Számomra a tánclépések és a szólisták belépései egyaránt nagy odafigyelést igényelnek, nem lesz alkalmam mindig és ugyanannyit a szemetekbe nézni, mint ha csak Nektek vezényelek, de ez nem azt jelenti, hogy nem érzem azt, amit játszotok...
Igyekszem békésen összetársítani a három oldalt (a narrátorokét, a színpadét és a zenekart), de hát, mielőttünk van a kotta, van mibe "kapaszkodni".

Örülök, hogy kialakult, miként kap szerepet a gitárral István, a furulyákkal Erzsi és Réka, a fuvolafélékkel Orsi, a szaxofon játékkal Móni, dobolással Palkó.

Teljes lett a zenekar Rajnai Klárával, Varga Marcsi fagott tanárával és a most már egy hónapja velünk muzsikáló Bélavári Miki nagyszerű basszusgitárossal, akik szemmel láthatóan nagyon jó szívvel vannak közöttünk, és akikre bármilyen esetben számíthattok!
A zenekar ritmikai-zenei alapjának is jót tesz játékuk, finom és alkalmazkodó játékukból sokat lehet tanulni, figyeljétek őket, hallgassatok rájuk!
Köszönet és hála Nekik, hogy együtt zenélhetünk Velük!

Köszönöm Lilla segítségét, amikor súgott!

Köszönöm a zenekart segítő feladatokat ellátó Varga Vero, Orsi és Gergő, Guld Veronika munkáit, valamint a lámpakészítők munkáit!
István tervezett lámpája fog világítani, amin szintén többen dolgoznak.

Amire alapvetően figyelemmel kell lennetek:
1. sokszor finomabb és halkabb játékot kell létrehoznunk, mint ahogy szeretnénk. Kiváltképpen az énekhangok alatt igaz ez.
2. a tempóváltások meglepetésszerűek lehetnek, figyeljetek rám, kezemmel mindig rajzolom az ütemmutatót! :D

Pénteken találkozunk tehát, bizonyára kaptok majd egy közös értesítőt, amennyiben nem, úgy 1/2 4-re mindenkinek gyülekezőt hirdetek a Szent Margit Gimiben, a díszteremben. 4-kor pontban próbakezdés. Legyünk pontosak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szombat 10-12-ig főpróba, du. gyülekező, 17 előadás előadás, este buli, vasárnap 15 óra előadás....

Mellékletek:
1. Mi a musical?
2. Tíz sor a musicalről (öt helyett), amit még Matyi kért, és már régen megírtam, írjatok Ti is!!!!
Vero, küld el azt, amit írtál, kérlek, hogy mindenki olvashassa! :)
3. Előadás előtti hangolási, beülési rendről készített táblázat.
4. Szünettáblázat.

Az előadási öltözék tehát elegáns fekete cipő, szoknya / nadrág, valamint fekete rövid ujjú egyen póló, amire bármilyen hosszú ujjú ing, kötött kardigán, pulcsi vagy zakó felvehető.


Mindenkinek szép hetet kívánok!
Ha bárkinek valamilyen kérdése van, írjon nyugodtan!
A pénteki próbanapon, ha valakinek igazolásra volna szüksége iskolába, különórára, akkor Varga Erika ír kikérőt.
Hamarosan találkozunk!

Üdvözlettel,
Márk


Időpont helyesbítés!


Kedves ZENEKAR!

Helyesbíteni szeretném a 9. hírlevelemben adott
pénteki időpontot.
Amint Erika leveléből is olvashattátok:
15 óra lesz az érkezés.
Azután:
1/2 4 - 4 -ig zenekari próba (kényes és nehezebb szokásos részeket szeretném átvenni veletek, utolsó simítások)
(Ezalatt énekel be a kórus)
kb. 4 óra után/körül kezdjük a TUTTI próbát.

Hangtechnika, fények, jelmezek, díszlet!....
Csodás lesz minden!

Sajnos István nem lesz közöttünk, mert műtétre kell mennie.
Tamás hozza el a lámpákat, amelyeket István éjjelek éjjelén forraszt mindenkinek, ahogy megígérte.

Istvánnak jobbulást kívánunk!
Mindenkit várok pénteken!
Márk

2 megjegyzés:

Mária Musical írta...

A pénteki próba em jelmezes!
Nem lehet szombaton a koszos cuccban szerepelni!!!

Unknown írta...

Ki írt a Mária Musical neve alatt ilyen felkiáltójeles helyreigazítást?
A zenekari hírlevél zenekarosoknak szól, valójában sem rám, sem zenekarosnak nem ügye, hogy a színpadon pontosan mikor és kik öltöznek be és mibe. Csak egy lelkes felkiáltásom volt a levél végén. Bár koncepcionális ügyeket a vezetőség közösen tárgyal meg.
És valóban: "Csodás lesz minden!"
Üdvözlettel: Márk